Önző ima Párizsért
Adarida
Rohadt történetek
Valahogy nagyon megérintenek a személyes történetek. Könnyen át tudom érezni mások örömét, bánatát. Néha elgondolkodom, hogy jó tulajdonság-e ez. Persze kcsit nevetséges ezen elgondolkodni, mert az nem úgy van, hogy mostantól márpedig változtatni fogok. Szépen gyűlnek, csak gyűlnek a történetek, szívesen hallgatom és beszélgetek róluk, de ettől a történettől csak annyi szakadt ki belőlem, hogy atyaúristen..... Csak így, talán felkiáltójel nélkül.Csak néztem magam elé elakadt lélegzettel, pedig két mondat volt tulajdonképpen.
A hét asszonya
Valahogy lassan jutott el hozzám ez a színdarab. Időközben rájöttem, hogy egy ideje sok minden lassan jutott el hozzám tavaly decemberig, talán az egyik legfontosabb kedvező hozadéka a változásnak, hogy színesebb lett az élet most. Addig is voltak színek persze, csak az az illúzió, ami fogva tartott, valahogy elhomályosította a világot és a szűrőjén keresztül sok minden áthatolhatatlanul vergődött az érzékszerveim peremén. Maga a szöveg pont olyan hatással volt rám, mint az író novellásköteteinek nagy része, amit olvasva értetlenül nézek néha, és azt gondolom, ezzel nem sikerült megszólítania, de aztán a következő írásnál egyik ámulatból esem a másikba, szíven üt, vagy megnevettet, persze csak keserűen, de nagyon, és hálás vagyok a sorsnak, hogy olvashatom. Csákányi Eszter előadása most folyamatosan magával ragad. Amikor a szöveg valahogy nem jut el hozzám, akkor látom a rendkívüli előadást, a tehetséges színésznőt, amikor a szöveg is engedi, akkor pedig ott ülök a kicsi asztal mellett a presszóban és hallgatom - néha elborzadva, néha megindultan, kínosan nevetgélve - az asszonyt, akit magamhoz ölelnék szívem szerint, meg örülök annak is, hogy tulajdonképpen nincs is közöm hozzá és szépen majd hazamegyek nyugodtan. Nyugodtan?
Nők beszélgetnek
Vendégposzt csak 18 éven felülieknek
Női beszélgetés valós idejű lejegyzése, minimális szerkesztéssel. Csak az olvassa el, akit nem zavarnak az indulatból adódó durvább megfogalmazások és/vagy ezek számára nem lehetetlenítik el, hogy a valódi tartalomra koncentráljon
Megfelelni az elvárásoknak
A napokban láttam, mert elém tolakodott a hirdetés László Erika Transziregény című könyvének megjelenéséről. Már a könyv borítója is taszított, úgy gondoltam, a téma sem érint meg különösebben, így nem is foglalkoztam vele, pontosabban azt gondoltam, ez az a könyv, amit sem megvenni, sem elolvasni nem fogok. Azután persze csak zajlanak a dolgok körülöttünk - ezért érdemes kisebb, nagyobb ígéreteket tenni - és úgy adódott, hogy meghívást kaptam a könyv csütörtöki sajtóbemutatójára.
Szomorúan a falvédőre
Csak plágium, ha sírok, nagyon fáj!
Pedig hónapok óta már
lehajtott fejjel megyek előre,
potyogó könnyeim hullanak a kőre.
Nem vagy nekem, elvesztettelek,
pedig – tudod jól – az isten is egymásnak teremtett
bennünket és minden éjjel azzal álmodok,
ha holnap is elég hangosan sírok,
itt leszel újra és belátod
nem akarod nélkülem látni a világot.
Parányi tűzzománc a szememben
D története
Amikor kidörzsöltem a szememből a parányi tűzzománc lapocskát,szívesen elnézegettem volna a tündöklő kék ragyogását. De nem tudtam abbahagyni a szemem dörzsölését és, ahogy egyre dörzsöltem, valami olajos folt kenődött szét rajta, letörölhetetlenül. Dörzsölgettem tovább, meztelenül állva az előszobában a tükör előtt. csak a jobb szememet láttam, nagy, fejméretűre nőve és csak kentem, kentem szét az olajos foltot. A pupillám gombostű fejnyire zsugorodott össze, a hatalmas szememet megkövülve bámultam, amikor a tükörben hirtelen észrevettem a nő árnyékát a mögöttem lévő ajtónyílásban.
Vidáman nevetünk
Reggelenként éppen akkor érek oda, amikor a két muzsikus ennél az igazán elcsépelt nótánál tart. Amikor meghallottam, eleinte elszorult a szívem, mert felidézte bennem azokat az emlékeket, amikor ezt hallgatva összeölelkeztünk néhány pillanatra. Legjobban a konyhában szerettünk táncolni, sokszor főzés közben simulva egymáshoz, maszatos kezünkkel nem is érintve egymást. .A szöveg szép, gondoltam, a dallama fülbemászó és a szomorúsága nem érhetett a lelkünkhöz,inkább megerősített, hiszen itt vagyunk egymásnak és ez nem is lehet másképp sohasem.Ha kínozni akarom néha magam, megpróbálom kitalálni, mikor nyert igazán értelmet ez a szöveg neki. Mikor volt az, hogy bár ölelkezve, látszólag boldogan andalogtunk együtt, miközben a dal alattomosan bekúszott közénk, mint egy szürreális valóság, és nem csak, mint cselekvések sokasága, hanem olyan érzés, ami maga alá temet mindent, ami addig fontosnak tűnt.
Az elmúlt időszakban sokszor gondoltam arra,vajon mi az, ami rettenetesebb lehet az ember életében. Vajon az a szörnyűbb, ha élete végéig elszoruló szívvel hallgatja és látja a millió ismerős hangot, mozdulatot, képeket, vagy ha egyszerűen csak elábrándozik majd egy percre, hogy hol, mikor is hallotta, látta ezeket a dolgokat,mert annyira ismerősnek tűnnek?
Egyik reggel a zenészek hangszerei annyira cincogó, vicces hangokat hallattak, miközben ezt a dalt játszották, hogy akaratlanul is elnevettem magam. Ők is tisztában voltak vele, mennyire mókásra sikerült most az előadás és őszintén összenevettek velem. Azóta, reggelenként, ha meglátnak, bármit is játszottak addig, azonnal áttérnek erre a dalra és vidáman nevetünk egymásra minden reggel.
Nekem lassan az derül ki, hogy a repertoárban legfeljebb még egy-két régi dal van, és elgondolkodva állapítottam meg, hogy az egyik egy nagyon régi, másik történet, ami csendes méltósággal simult bele egy - talán meg sem történt - halvány emlékképbe.
Az élet csinál meg bennünket, vagy mi csináljuk meg az életet
Még szép nyári idő volt, ráérősen baktattam hazafelé, amikor megállított az utcán. Kedves volt, megnyerő, éppen nem is siettem sehová, szóval érdeklődve néztem rá, amikor megszólított, lehet-e egy kérdése. Persze, mondtam és kíváncsian vártam a kérdést, mert még hozzátette, hogy de ez egy igazán szokatlan kérdés lesz. Nekem már nincsenek meglepetések, gondoltam kicsit mosolyogva, kicsit szomorúan. Hát kérdezz persze, nyugodtan. Megvennéd az egyik írásomat? Így kezdtem beszélgetni Czibere Péter íróval. Amint később kiderült, sokaknak ismerős lehet ő, mert egyrészt többen találkozhattak már így vele, másrészt többször írtak róla az újságok és rendszeresen hívják beszélgetni a különböző rádióműsorokba. Szívesen találkoztam vele újra, hogy beszélgessünk az engem leginkább foglalkoztató dologról, a megcsalásról és persze kozmikus dolgokig is eljutottunk.
