Egy hajszálon múlt

Szerettem azt gondolni, hogy velem mindenről lehet beszélni. Úgynevezett nyitott személyiség vagyok, támogatom, hogy ne legyenek tabuk, mert akkor tisztább helyzetet lehet teremteni. Persze jó ideje tudom, hogy a beszéd nem egyenlő a nyíltsággal, az őszinteséggel meg aztán pláne nem. Sőt, sokszor a hallgatás sokkal árulkodóbb, mint a jóhiszemű hallgatónak előadott rosszhiszemű, elterelő szövegelés.

haj.jpg

De nem errefelé akarok most elkanyarodni, a jeges úton egyébként is óvatosan kell manőverezni, könnyen kisodródik az ember. Bár most éppen ragyog a nap, talán száraz már mindenütt az út, gondolod önfeledten, de én az ablakból pontosan látom, hogy foltokban bizony ott rejtőzködik a jég, mint a mosolyogva hazaérkező csalfa férj bőrén és a kabátjába gondosan begyömöszölt sálján az idegen nő szaga.

A könyvben, amit olvasok a szerző azon meditál, miért nem pont azt írja, amit éppen gondol, más semmit. Meg szó van még irodalomról, meg igazságról és eszembe jut, vajon érdemes-e mindent leírni és valóban széles érdeklődésre tarthat-e számot bármi, ami íráskényszerből bárkiből kibukik és papírra kerül. Erről meg az jutott eszembe, vajon tényleg hiánypótló tabudöngetés-e, amúgy jobb társaságban (ide meg teszek egy szmájlit) messzire kikerült témákat nyilvánosan boncolgatni. Időnként fel-felkapnak néhány ilyen gondolatot, pontosabban néhány ilyen hétköznapinak mondott, valójában mindenkivel nap, mint nap előforduló (vagy nem előforduló) esetet, jelenséget, amit szépen megmagyaráznak, hogy az nem nagy baj, nem is szégyellni való, hiszen mindenkivel előfordul (pedig nem).

A pedig nem akkor fogalmazódott meg bennem, amikor ezt a kis írást átfutottam. Most ne azt kérdezd meg, hogy miért olvasok ilyeneket, mert viszonylag egyszerű, de számodra érdektelen magyarázata van. Azt viszont megértem, ha megkérdezed, hogy mi a fenének kell még akkor erről egy újabb írás. Nekem egy dolog akadt be, amikor olvastam a cikket és kényelmetlenül fészkelődni kezdtem a kanapén: én nem tudtam, hogy zuhanyozás közben a hosszú hajú nők seggébe ragad a hajszál, ha nem elég figyelmesek.

Hirtelen az okozott bennem feszengő érzést, vajon előfordulhatott (volna)-e, hogy az akkor még én férjem (most egy másik népszerű írásra is utalok, amit vagy olvastál, vagy nem, az mindegy is) hazahozott abból a hosszú hajszálból a saját testén, amit így végül a saját fenekemből kellett (volna) kihalászni?