Berlioznak egy nő fogja levágni a fejét, de ő ezt nem hitte el

Mi az igazság? – kérdezte Pilátus, miközben a hasogató halántékát simogatta.

– Az igazság mindenekelőtt az, hogy tenéked, hégemón, fáj a fejed – válaszolta a rab.

mester_es_margarita.png

Mennyit emlegettük ezt a párbeszédet az elmúlt években, de nem ez jutott eszembe az egyébként unalmas színházi előadás után. Persze a nézőtéren még fogalmam sem volt róla, hogy inkább arra gondolok majd, Annuska már megvette és véletlenül ki is öntötte a napraforgóolajat a Bronnaján.

Berlioz meglehetősen magabiztosan tudta, hogy mi fog történni vele aznap este.De nem az történt.

A kiömlött olajon megcsúszott, a villamos alá esett, a villamost vezető nő hiába fékezett, a szerelvény levágta Berlioz fejét.

– Csak nem?!...” – üvöltött fel az agyában valami. Még egyszer utoljára felvillant a hold, de már darabokra szakadt, és azután elsötétült a világ.

A kocsit a színháznál hagytuk. Már hetek óta terveztük, hogy meghallgatjuk azt a zenét a közelben, a színház tulajdonképpen csak egy hirtelen, délelőtti döntés volt, legyen a zene előtt. Hihetetlen, hogy szeptember vége van már, gondoltuk, miközben a távolabbi villamospótló busz megállójába sétáltunk a nagykörúton. Gyalog is mehettünk volna, de éppen megállt mellettünk a busz. A buszon voltunk, amikor hallottunk egy robbanást. A vezető kinyitotta az ajtót és mindenki tanácstalanul leszállt. Éppen abban a kereszteződésben találtuk magunkat, ahonnan láthattuk a sebesülteket a földön. Már néhányan álltak, guggoltak körülöttük.

Utólag mindenféléket mondanak, valaki már két robbanást is hallott, pedig csak egy volt, valahogy egyébként sem tisztul a kép.

Írnak pánikról és félelemről a helyszínen, Nem volt semmi ilyen. Inkább magyaros kíváncsisággal mindenki oda akart menni, hogy lássa, mi történt.  Más országokban, ilyenkor az a természetes reakció, hogy elmenekülnek az emberek, akár egy újabb robbanás félelme miatt. Legalábbis ezt látom a híradásokban.

A rendőrök egymás közt egy táskát emlegettek.Valahol arról is írtak, mintha elkezdték volna kiüríteni azt a területet még a robbantás előtt. A robbanáskor senki sem sérült meg két rendőrön kívül, pedig egyébként az egész körúton sokan sétáltak a meleg őszi estén.

Mi az igazság?

Mindennapi sunyiságainkat add meg nékünk ma!

Hégemón csak arra tudott gondolni, hogy odajöjjön hozzá a kutyája, az egyetlen élőlény, amelyhez ragaszkodott.

Berlioz élete folyása úgy alakult, hogy nem szokott hozzá a rendkívüli jelenségekhez. Ilyenkor könnyen elveszítette a fejét.

Még akkor is az este elvégzendő dolgait tervezgette, amikor Annuska már otthon szitkozódott az útra véletlenül kiömlött napraforgóolaj miatt, amivel a szoknyáját is végiglocsolta.