Minek ment oda

A Weinstein-ügy kirobbanása óta ömlik ránk a rengeteg gusztustalan történet. Nem is kattintok ilyenekre, mert a mocskos részletekbe nem akarok belemerülni. A megismert esetekből azonban jól látszik, hogy - miközben az egyéni sorsokat sok esetben egy életen át kísértő abúzusokról számolnak be - , a történetek egy jól felismerhető, azonos mintázatot követnek.

wein.jpg

Fotó: Jonas Bresnan/Splash News

Ez a mintázat pedig nem más, mint a hatalommal való visszaélés, pontosabban - ahogy ezt korábban is írtam - az emberek hatalomhoz való viszonya. A szexuális zaklatás, erőszak, nyomásgyakorlás során a dominancia és/vagy az alárendeltség megélése legalább annyira fontos elem, mint maga a fizikai kontaktus, vagy éppen a kielégülés.

Ezért nem hiszek abban, hogy bármilyen botrányt követően alapvető változások következnének be, hogy tartós eredményt lehet elérni a visszaélések megszüntetésében. Az egész életünk arról szól, hogy milyen dominanciát tudunk elérni, azt milyen módszerekkel akarjuk, tudjuk fenntartani, hogyan viszonyulunk azokhoz, akik fentebb, vagy hozzánk képest lentebb tartanak.

A legtöbb, ami elérhető, hogy a lehető legszélesebb körű intézményes keret alakuljon ki a hatalommal való visszaélés megakadályozására, a lehető legszélesebb körű konszenzus legyen abban, mi az, ami elfogadható és mi az, ami tűrhetetlen, ne az áldozatok legyenek megbélyegezve, és az elkövetők soha ne lehessenek biztonságban, jó eséllyel számolniuk kelljen azzal, hogy a tettük kiderül és nem marad büntetlenül. És ez sem kevés.

Az áldozathibáztatás elkerülése érdekében azonban tényleg nem elég hangsúlyos a megelőzés kérdése, amit sokan egyszerűen így fogalmaznak meg:

Minek ment oda?

Az persze nem kérdés, hogy senkinek sincs joga visszaélni a másik fél kiszolgáltatott helyzetével, bármi is annak az oka. A visszaélés, különösen az erőszak az áldozattól függetlenül bűncselekmény és büntetendő.

Ha továbbra sem mutatunk túl sok empátiát és egy teljesen más esetet nézünk meg, mire jutunk?

Biztonságtechnikával foglalkozó cégek milyen tanácsokat adnak például az értékeink, különösen az otthonunk védelme érdekében?

Mielőtt elutazol

- ne hagyd tárva-nyitva a lakás ajtaját (ezt talán még mondani sem kell),

- lehetőleg iksz ponton záródó, biztonsági zárat tetess be,

- nem árt, ha ezt, azt tudó riasztórendszert szerelsz fel,

- célszerű a biztonsági rendszer riasztását egy őrző-védő céghez beköttetni,

- vegyél egy időkapcsolót, ami esténként fel-, lekapcsolja a villanyt, amivel azt a látszatot kelted, hogy nem üres a lakás,

- ne írd ki a közösségi oldaladra, hogy a következő két hétben senki nem jár majd a lakásban, amíg élvezed a távoli napsütést,

- köss lakásbiztosítást!

Szomorú, hogy ilyen veszélyeknek vagyunk kitéve?

Segítenek-e azzal, hogy felhívják a veszélyekre a figyelmedet?

Megsértenek-e azzal, hogy szólnak a veszélyről neked?

Jogod van eldönteni, hogy a javaslatokból mennyit tartasz a magad számára fontosnak és megfontolandónak?

Tegyük fel, semmiféle biztonsági intézkedést nem teszel, viszont kiírod a Facebookra, hogy mához két hétre este hatkor várjon anyád a túros-palancsintával, mert akkor érsz vissza a városba a repülőtérről.

Van annak valószínűsége, hogy a nyaralásod alatt betörnek a lakásodba és kirámolnak minden értéket?

Joga van betörni bárkinek is a lakásodba, kihasználva ezzel, hogy üresen és védelem nélkül hagytad?

Kinek a kára lesz, ha a betörök tesznek a jogaidra és mindenedet elviszik?

Ha szerencsés vagy és egy idő múlva elkapják a betörőket, minden károd megtérül?

A börtönbüntetésük kárpótol a veszteségeidért?

És most csak a lakásodról beszéltünk, tárgyakról, nem a lelkedről, nem testedről, nem az életedről.

Ilyen értelemben érdemes legalább annyira hangsúlyosan foglalkozni a potenciális áldozatok felelősségével. A saját felelősségünkkel a saját életünk történéseiért.

Persze sokszor a puszta léted elég ahhoz, hogy zaklatás áldozatává válj. De sok esetben tehetsz azért, hogy elkerüld.

Szomorú, hogy az emberek visszaélnek mások sebezhetőségével?

Igen.

Mégis így van?

Igen.

Ráadásul nem csak idegenek bánthatnak, vagy verhetnek át, erről szól például a családon belüli összes aljasság.

Ettől most paranoid félelemmel kellene élnünk? Nem, én ezt nem gondolom.

Viszont van dolog elég szülőként, vezetőként, beosztottként, oktatóként és ezer más szerepben.

Ha szerencsénk van, sokan felismerik, mennyi ebben a saját tennivalójuk és felelősségük.

Minden felnőtt embernek van.