Meghalt F. Egy órával ezelőtt lett végleges a római utazás. Persze adódott egy kis technikai nehézség, nekem általában adódik, hajlamos vagyok ezt az ügyek és a tárgyak terrorjának tekinteni, inkább, mint annak, hogy bizony a saját dolgaim intézését gyakran elhanyagolom. Mindig van valami, vagy valaki fontosabb. Most megint egy ilyen kis intéznivaló akadt még, ezért felhívtam egy régi kolléganőmet. Kedves volt, segített és most meg is van a szállás, repülőjegy a szinte azonnali induláshoz. Akkor csörgött a telefon. A kolléganő volt újra és már azonnal felmerült bennem, hogy mégis lett valami akadálya az utazásnak. De nem ezért hívott. Ő mondta, hogy meghalt F. Nem lepődtem meg.                                                                                                                 

De régen láttalak,

most is olyan jó beszélgetni veled, mint mindig.

Semmit nem változtál, mondanám,

de nem mondom, mert nem lenne igaz.

Mivel ritkán találkozunk,

mindig felfedezek valami apró kis eltérést,

az előző találkozáshoz képest.

Kicsi pocakod is lett, mondanám,

de ezt sem mondom.

Nem fontos.

A mosolyod, még a régi,

a kedves, érdeklődő tekinteted sem változott és úgy kérdezed, mint mindig,

na, mi újság veled, hogy vagy.

És ez nem csak egy odavetett kérdés,

hanem őszinte érdeklődés,

ahogy azelőtt is.

Persze tudsz már sok mindent, hiszen beszéltünk telefonon.

És te is mesélsz arról, mi történt, azóta.

A kedvenc limonádénkat szürcsölgetjük és a beszélgetés olyan,

amilyen korábban is volt,

barátok között.

Érteni akarta, hogyan működik belülről a mesebeli béka, ami hol volt, hol nem. Amikor felfedezte, csak félig élt, a másik fele nem. Régóta nem. A működő fele lüktetett, mozgott, rángatózott, ahogy az út mellett felnyitotta a testet.  A szíve szép volt, olyan arányos, szabályos, és a színe is tetszetős, így félig megdermedve. Aztán nézte tovább. Lassan, szinte milliméterről milliméterre haladt a szikével. Ha idevágott egy aprót, dőlt a vér, ha odavágott, tisztán látta, hogyan kapcsolódnak össze a részek. Így haladt aprólékosan, mert arra gondolt, ha minden egyes porcikáját végig vizsgálja, megérti az egészet. A béka talpának levendula illata volt. Ezen csodálkozott. Levendulát utoljára, nem is tudja mikor látott.                                                                                                                  

A nő örült persze, amikor felhívta a férfi a tranzitból, de csak éjszaka lett világosabb, hogy ezzel a kis képzavarral éljen, miért érezte mégis kényelmetlenül magát. Homályosan emlékezett csak, hogyan is van az időeltolódás, pedig beszéltek róla, és az a gondolat kezdte foglalkoztatni, hogy előfordulhat-e, hogy a férfi, több órás utazás után, végül is éppen akkor érkezik meg, amikor elindult. Ha ez így lenne, és a férfi, mint eddig, újra és újra így utazik, szerencsére egy-egy alkalommal nem hosszú időre, vajon megtörténhet-e, manapság minden megtörténhet, hogy az így nyert órák, valahogy összeadódnak? Éjszaka attól a látszólag egyszerű kérdéstől nem tudott szabadulni, hogy beállíthat-e a férfi egyszer, ezektől az összeadódott óráktól megfiatalodva, miközben a nővel csak telik az idő, mint rendesen, és ha ez a fiatal férfi megérkezik, az a nő várja-e, akit a tranzitból még utoljára felhívott.

A tanár most már türelmetlen egy kicsit.Legyen vége a sugdolózásnak! Mindenki dolgozzon önállóan! Aki szépen, helyesírási hiba nélkül leír és utána felolvas egy közmondást, vagy egy szólást,kap egy piros pontot. Annak is jár a pont, aki egyedül is tud alkotni ilyet. A tanár megvárja, amíg mindenki leteszi a ceruzát. Azt a kis rövidlátó lánykát szólítja fel először. Gyere ide mellém, látom, sikerült helyesen leírnod, most szép hangosan, tagoltan olvasd fel, mondja a kislánynak, miközben megsimogatja a buksiját. A kislány kicsit körbepillant, és alig észrevehető gátlásossággal, ami amúgy nem jellemző rá, olvasni kezdi. Sokat iszik a szarka, nem bírja a farka, mondja. Az osztály nem nagyon figyel oda, mindenki a saját, várható felolvasására koncentrál, a kis fekete fiú az első padból majd kiesik, annyira jelentkezik. Látod, milyen ügyes vagy, mondja a tanár, kitaláltad egyedül is. És mosolyogva beírja a piros pontot a naplóba.

Valaki elküldte, és a fenébe, hogy csak egy kattintás és már látod is, amit nem akarsz, de ha már látod, hát nézed is, pedig hónapok óta nem alszol, és kábultan próbálsz megfelelni azért itt is, ott is, inkább kevesebb sikerrel, és ahogy olvasod, amint a NAGY MAGYAR íróra hivatkozik a NAGY MAGYAR írónő és még a szerelmed is a NAGY MAGYAR írónő férjének hazudja magát szánalmasan, mert most saját identitása nincs is, jaj, ti, hogy ez milyen édes, mondjuk előszörre,  milyen megalázó ez neked, hát ő a nagy ő, és tudod, hogy még nem kevés párhuzamosság is fenn állt, hogy ne mondjuk átfedés, egy kis közös metszéspont, vagy nem sokkal nagyobb, és persze ezen még nevetgélsz is egy kicsit, mert már hónapok óta csak sírsz, és T. azt mondja, ő közvetlenül  ismeri a NAGY MAGYAR írót, aki igazi mecénás, különösen a női tehetségekre gondolva,  és már unod az egészet, de tapad rád, mint a csiga nyálkája a  fűszálra, és ráznád le magadról, de lehetetlenség megszabadulni ettől az egész ragacsos masszától, és csak fetrengsz ebben a mocsokban, ahogy szabadulni próbálnál belőle, pedig már megint csak dr. Bátky vagy Budapestről,  és nagyon unod már ezt a szerepet, és a f..om már ebbe a NAGY MAGYAR illusztris társaságba, hát  ki volt rájuk kíváncsi, és hogyan is keveredtél ide és nem érted, hogy a fenébe nincs már itt senkiben sem valami tisztesség, és persze NAGY MAGYAR tisztességre már nem is gondolsz, csak valami tisztes minimumra, de nincs itt végre egy e m b e r, csak így egyszerűen, csupa kis betűvel?

Megérzés az, ha látod, most is elsőnek kel fel, hogy elkészítse a reggelit mint mindig, és te még pár percig az ágyban maradsz, azt gondolva, tényleg mindent megkapsz, amire csak vágytál, és amikor persze mégis utána mész a konyhába, ahol meztelenül áll a pult előtt és - ahogy szoktad – épp csak érintve végig simogatod, érezve, hogy megremeg a teste, libabőrös lesz, és jó, ha megfordul, meg persze az is, ha nem,  és most te mégsem remegsz vele?

Ma reggel kedves, vidám üdvözlés a Déli pályaudvarnál, aztán a Kossuth téren egy csapat készenléti rendőr gyülekezett, közel a metró kijáratához. Nézelődtem, vajon mi a csuda készülődik már megint. Akkor egyikük kezében megláttam azt a helyes kis műanyag dobozt. A dobozban két megmosott barack mosolygott.