De régen láttalak,

most is olyan jó beszélgetni veled, mint mindig.

Semmit nem változtál, mondanám,

de nem mondom, mert nem lenne igaz.

Mivel ritkán találkozunk,

mindig felfedezek valami apró kis eltérést,

az előző találkozáshoz képest.

Kicsi pocakod is lett, mondanám,

de ezt sem mondom.

Nem fontos.

A mosolyod, még a régi,

a kedves, érdeklődő tekinteted sem változott és úgy kérdezed, mint mindig,

na, mi újság veled, hogy vagy.

És ez nem csak egy odavetett kérdés,

hanem őszinte érdeklődés,

ahogy azelőtt is.

Persze tudsz már sok mindent, hiszen beszéltünk telefonon.

És te is mesélsz arról, mi történt, azóta.

A kedvenc limonádénkat szürcsölgetjük és a beszélgetés olyan,

amilyen korábban is volt,

barátok között.

Meséltem neked, hogy egyedül maradtam.

És képzeld,

a férfii, akit olyan sokáig a társamnak tudtam,

még utoljára, a lépcső tetején,

azt mondta, hogy szeretné, ha ő is az maradna nekem,

mint azok a férfiak,

akik korábban voltak, nem voltak sokan,

de a kapcsolat végét követően is olyan emberek,

akikhez bármikor fordulhatok,

ha bajban vagyok,

akikre bármikor, bármiben számíthatok.

Akkor nem tudtam, miért,

de nem odavalónak éreztem ezt a mondatot.

Azóta persze tudom, nem hogy nem volt odavaló,

de egyenesen felfoghatatlanul szemérmetlen volt.

Tudod, néha eszembe jutottál az elmúlt években is.

A kedvenc emlékem,

amikor egy tó mellett pihentünk,

én leereszkedtem a meredek parton a vízbe.

Felnéztem rád, és – soha nem felejtem el a képet –,

azt figyeltem, ahogy ültél a napon és néztél rám,

hogy én még életemben nem láttam ilyen gyönyörű fiatal férfit meztelenül,

mint téged.

Nem mondtam el sohasem. 

Rád mosolyogtam és utánam jöttél a vízbe.

És volt még a férjem is.

Lenne még dolga, tudod, a gyerek,

aki már nem gyerek.

Sosem bántott volna.

Meglépett a problémák elől,

bár nem szándékosan,

de a halál nem mindig érdeklődik komolyan a tervek felől.

És, ahogy így végig gondolom,

azon morfondírozom,

a férfiak, hogyan maradhattak barátok.

Eddig igazán nem gondolkodtam el ezen.

De ma már pontosan tudom a választ.

És te is tudod, de mi sosem használtunk nagy szavakat.

Most sem mondjuk ki, mi kell a barátsághoz,

ne legyünk közhelyesek,

ahogy nem fogalmazzuk meg, milyen az, aki méltatlan erre.

Valami szemérmes tartózkodás megakadályozza,

vannak esetek, amikor nem kellenek a szavak.

Ahogy beszálltunk a kocsinkba,

és az útelágazásnál utánad néztem,

még eszembe jutott, talán mondanom kellett volna,

hogy jól tartod magad.

De most sem ez a fontos.