Nem jellemző, hogy korábban érkezzek, talán új szokások kezdődnek, már az is gyanús volt nekem, hogy időben bejelentkeztem, azután idő előtt megérkezem. A karácsonyi készülődésnek álcázott kielégületlenség hömpölygő áradatában jó kívülállóként ücsörögni kicsit, bekucorodva egy jobbnak mondott, de inkább - egy kis tehetséggel - annak képzelhető kávézó erőltetett nyugalmába, ma ráérek még, ilyen is rég volt. A forró csokoládé narancs illata felszínesen keveredik a szomszédos levendulabolt lilaságával. Kicsit felkavarodik a gyomrom. de túlteszem magam magamon. A magányos fiatal nő elmélyedve olvassa a kínálatot, a tartása hanyag, fesztelen, ennyi idő alatt egy vastagabb kötet feléig is eljuthatott volna. Elmélyültnek, okosnak látszik, ezt a pózt kitartja még néhány pillanatig, amíg megérkezik a fiatal férfi a tálcával. A narancsillat erősebb lesz, a kezemben tartott könyvet leteszem, mert belátom, olvasni itt egyszerűen lehetetlen. Persze kinyitva magam előtt tartom, csak a kávémat nehogy ügyetlenül rácsöpögtessem. Szemben egy másik nő vidáman kacarászik a férfival, az újra megtalált öröm bizonytalan magabiztosságával. A másik két nő hangosan nevetgélve pakol le az üres székekre. A karácsony este majd feltűnően csendesen telik, de jobb, ha ez fel sem tűnik, most viszont egyszer élünk, legyen dupla sütemény, meg forró csokoládé. Az epéd bírja? Én már bevettem a gyógyszert előre, ezen hangosabban nevetnek. Ők ketten közvetlenül mellettem, meg sem szólalnak. Két idegen. A lány elgondolkodva néz maga elé, a fiatal férfi lassan, közönyösen fordul hol erre, hol arra, na, ennek sem lesz jó vége, vagy talán éppen most lesz vége, de hosszú jövő semmiképpen nem jósolható ennek, ebben biztos vagyok. Vagy nem változik semmi, mert az állandóság illúziója hamis, de megnyugtató valóságot teremt.Kicsit sajnálom, hogy fogalmam sem lesz arról, hogy sikerült-e jól felismernem a helyzetet. Amikor felállnak, akkor látom, hogy a lány pocakja már szépen gömbölyödik. A férfi kezében az újság, ma leugrott egy férfi a kőröshegyi völgyhídról.