Tulajdonképpen nem értette, hogyan került ide.De nem is gondolkodott ezen sokáig. Istenem, gondolta gyorsan, szóval mégis csak egy álom volt ez, egy rettenetes álom. Persze pontosan tudta, hogy nem is lehetett másképp,de milyen nagyon hosszú volt már ez a kín.Mintha soha véget nem érő lett volna az éjszaka, gondolta, ahogy hagyta, hogy a férfi átkarolja és szorosan magához szorítsa, olyan ismerősen. A fejét kicsit hátrahajtotta,hogy a nyakában érezze a férfi leheletét, a bőrét az arcán.Kicsit lábujjhegyre állt, mint ilyenkor mindig. Mindkét kezével átölelve simogatta közben a férfi fejét. Próbált belemarkolni a férfi hajába, de nagyon rövid volt. Ezen elmosolyodott, mert ilyenkor annyira selymes volt a nyaka, a feje, csak ölelte, simogatta, miközben néha összetalálkozott a szájuk, a csók édes volt, de beleszagolni a nyakába, az is annyira hiányzott már.

Türelmetlenek voltak most, mert a ruhán keresztüli ölelkezés nem lehetett elég. De elengedni sem akarták egymást. A férfi ölbe kapta és az ágyhoz vitte.Egy pillanatra körbenézett gyorsan, hogy valóban nem álmodik-e mégis. Nem, egy álomban ez a kitekintés nem történhetne meg. A szobát jól ismerte. Ebbe a szállodába jöttek mindig a legszívesebben. Szerette ezeket a szobákat. A halvány tapétát a falon, a szokatlanul hatalmas franciaágyat a kicsit fényes, pasztell, kockás ágytakaróval,  a sok-sok lámpával, amitől annyira hangulatossá lehetett tenni esténként. A bal oldali éjjeliszekrényen látta a férfi telefonját. Mellette ott volt, a töltőre téve a saját telefonja is. Az ő telefonjának a töltéséről is a férfi gondoskodott ilyenkor.A sarokban állt az ismerős kis asztal, a kicsi fiókkal, oda szokta lehajigálni az ékszereit, meg a sminkes kacatjait. A kis asztal közvetlenül az ablak mellett állt.Most is látta ott a parfümös üveget, érezte is magán azt az illatot. A kis asztallal szemben az alacsony, kerek asztal, meg a két kényelmes fotel volt. Az asztalon körbe rakva most is égtek a mécsesek. Ez még jobban meggyőzte őt, hogy nem álmodik.A mécsesek minden este égtek, ha kiszakadtak az otthoni rohanásból és végre kettesben tölthettek néhány napot valahol, egy kényelmes szállodában.Meg égtek persze otthon is sokszor, a vacsoránál, de akkor megelégedtek két, három mécsessel is. Az kicsit zavarta, hogy nem volt teljesen világos, vacsoráztak-e már, mert éhséget nem érzett ugyan, de a mécseseket azalatt szokta meggyújtani a férfi, amíg ő megfürdött, megszárította a haját. Eközben töltötte ki a két kecses pohárba a vörösbort.Az mindig olyan szerelmes meghittséggel töltötte el, hogy, amikor kilépett a fürdőszobából, a törölközőt maga köré tekerve, frissen, illatosan, a férfi  rendszerint már szinte felöltözve állt, kezében a két pohárral és őt várta. Kicsit aggódva kóstolta ilyenkor a bort, mert vacsora előtt könnyen kótyagos lett a feje már néhány korty után is. De ki nem hagyta volna a pillanatot, amikor a férfi gondoskodóan átnyújtotta az egyik poharat és a koccintás után megcsókolták egymást.Sosem mondta ki, milyen izgató neki, hogy a férfi felöltözve állt előtte ilyenkor és ő, miután kortyolt egyet-kettőt, kitekerte magát a törölközőből. Azt külön szerette, hogy készülődés közben a férfi sohasem sürgette. Leheveredett az ágyra és a türelmesen várta, amíg elkészült. Néha ő maga is odaállt a tükör elé, megnézte magát elölről, azután kicsit oldalra fordulva és mindig megkérdezte, jó leszek így neked? Ezt az önmagát fürkésző mozdulatot és a kérdést annyira szerette.Te mit veszel fel? Illik az ingem a ruhádhoz? Neked öltöztem fel, ezt az inget direkt azért hoztam most magammal. Sosem mondta neki, hogy nem lesz jó bármelyik ing is. Nem az inget nézte. Csak azt a férfit látta, aki az előbb még meztelenül feküdt mellette, vagy ő is a haját szárítva bekukucskált a szobába. Amikor végre elkészült, a férfi megfogta a kezét, gyere igyunk még egy kortyot, mielőtt lemegyünk vacsorázni, mondta.A koccintás közben szerelmesen ragyogott a férfi szeme is. Gyönyörű vagy, imádlak, most már mehetünk! És mielőtt kézen fogva elindultak, a férfi kinyitotta az ablakot, óvatosan elfújta a mécseseket. Ilyenkor úgy érezte, az idő velük nem múlik, csak forog önmaga körül. 

Szóval ma vacsorázhattak már, mert láthatóan nem fognak elmenni most sehová. A mécsesek világítottak csak a szobában. Semmi nem volt most fontos, csak az, hogy az ismerős ölelésbe feledkezve érezte a férfi testét, simogatását, szerelmét. Otthon van újra, gondolta megnyugodva.Mélyet lélegezve szívta be magába az ismerős illatot. A megcsalás, a szakítás az tényleg nem történt meg! Boldogan adta át magát a férfi ölelésének. Próbálta a férfi úgy levetkőztetni mindkettőjüket, hogy egyetlen pillanatra se engedjék el egymást, vagy egyetlen másodpercre se szűnjön meg az ölelés. Ebben, na ebben a vetkőztetésben és vetkőzésben a világon senki, de senki nem lehet ügyesebb, mint ez a férfi, gondolta boldogan. A férfi hanyatt fektette és lassan, nagyon gyengéden szerette. Sosem érezte ilyen erősen, bár mindig is tudta, milyen nagyon fontos neki ez a szerelem. És a hosszú szenvedés, gyötrelem után, mennyire csodálatos volt belefeledkezni ebbe az ismerős, meghitt ölelésbe! Hiába csak álom volt az elválás, nem is gondolta volna, hogy ennyire megviselte. De most már vége! Vége!

És miközben arra gondolt, ezt a mozdulatát, a férfi mennyire szerette és belemerült újra abba a biztonságba, amit ezek az ismerős karok, ölelések adtak neki és miközben önfeledtségében is biztosan érezte, mennyire önfeledten adja át magát a férfi is, mégis beférkőzött  valami apró, ismeretlen diszharmónia a mozdulatokba.Picit felnézett még a mécsesekre, de gyorsan behunyta a szemét. Úgy gondolta, ha csukott szemmel szerelmeskedik most, akkor valahogy a teste, a sejtjei magukba fogják ölelni ezt a férfi testet, a szerelmüket, és összeolvadásukból csak órák múlva ocsúdnak fel, kimerülten, boldogan, elégedetten és nagyon fáradtan. Így jó elaludni majd, ölelkezve, kimerülve.Szeretlek nagyon, kedves, suttogta.De ez az apró diszharmónia ott lüktetett közöttük és egyre erősödött, minden mozdulttal.Jaj, nem ez nem lehet, gondolta.Hogyan történhet ez meg? De ez a különös érzés nem maradt abba. A férfi csípője egyre erősebben mozgott, néha már kicsit fájdalmas volt a mozdulata. Próbált lazítani most a férfi szorításán, de nem sikerült. Nem nyitotta ki a szemét, görcsösen kapaszkodott abba az önfeledt érzésbe, hogy egymásra találtak újra. Így gondolt rá, hiába, hiába, hiába, hogy csak álom volt az elszakadás, gondolta, A férfi felemelte a felső testét, pedig jó volt érezni, ahogy az egész testük összesimult az előbb. De most, az egyre erősödő fájdalom miatt ugyanakkor kicsit meg is könnyebbült. A férfi karjai erősen tartották a fejét.Nem tudott szabadon mozogni és az ölében már szinte elviselhetetlennek érezte azokat az ökleléseket. Próbált kicsit feljebb csúszni, de mozdulni sem tudott a szorításból. A férfi felső teste teljesen felemelkedett.Akkor nyitotta ki a szemét. Még egy pillanatig látta a szerelmét, de a következő pillanatban eltorzult a férfi arca. Hatalmas kutya nyelvét lihegve nyújtotta ki és fröcsögve nyalt körbe, bele a levegőbe újra és újra. A férfi egyik keze a nyakára kulcsolódott és fojtogatni kezdte, a másik kezével leszorította a vállát. A felső teste vonaglott, az alsó teste egyre durvábban öklelte tovább, hörögve. Az ijedtségtől hatalmasat sikított. Próbált szabadulni a vad szorításból. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez az eltorzult férfi, aki az előbb még a szerelme volt, és most valami eltorzult vadállatként üvöltve szorítja, meg akarja ölni. A szagok is megváltoztak. Öklendezett a szagoktól, a látványtól, öklendezett a fulladástól és sikítva próbált újra kiszabadulni. Egyenlőtlen volt a küzdelem, ez a torz szörny sokkal, de sokkal erősebb volt. Próbált segítségért kiabálni, hátha a folyosón meghallja valaki és megmenti. De úgy tűnt, hiába. Senki sem jött. Végső kétségbeesésében, minden erejét összeszedve felhúzta a szétfeszített lábait a szörny felsőtestéhez és maga csodálkozott  a legjobban, de sikerült olyan erővel és testének minden erejének megfeszítésével akkorát rúgni és a testét elrántani, hogy egy másodpercre kiszabadult a szörny szorításából. Talán a félelem adott erőt ahhoz is, hogy ez az egyetlen másodperc elég legyen arra, hogy felugorjon az ágyról és úgy, ahogy volt, meztelenül kirohanjon a folyosóra.Csak a fordulóig futott. Rádöbbent arra, hogy ,meztelenül, meg úgy egyáltalán, nincs hová szaladnia.A szörny ismeri jól.Ha akarja, meg fogja találni. A fordulóból visszalesve nézte, utána indult-e az az ismeretlen vadállat. A lift előtt egy láthatóan vacsorázni induló pár álldogált nevetgélve. A férfi a nő derekára tette a kezét és gyöngéden magához húzta a nőt. Megcsókolta és csók közben a nő, nem tudva, hogy a fordulóból látják, belemarkolt a férfi fenekébe.A férfi viszonozta a mozdulatot. Ezen nevetgéltek még, amikor a szörny ismét férfinek öltözve kilépett a szobából. Kutatva nézett körül, de próbálta palástolni a felindultságát. Nem akarta elárulni magát az ismeretleneknek. A lift megérkezett. A szerelmes pár egymást ölelve belépett és kérdően néztek a kicsit tétován visszanéző férfire, velük megy-e. A férfi elindult, de végül visszafordult és intett, menjenek csak, ő még marad, vár valakit.A lift csendesen tovább indult a hallba. Még hallani lehetett a két ember meghitt kacagását, ahogy távolodnak. A férfi határozott léptekkel indult a forduló felé. Ő nem mozdult. A lábai földbe gyökereztek. Pontosan tudta, hogy vége. Az egyetlen, amit tenni akart az volt, hogy a szemét lehunyva, minden erejét még utoljára összeszedve ordítson egy hatalmasat. Mint álmában, amikor ott maradt akkor az utcán egyedül, ahol a férfi elhagyta.

Valaki gyengéden megsimogatta a vállát. Kicsim, mondta egy ismeretlen, ismerős hang, nincsen semmi baj,rosszat álmodtál, itt vagyok édes. Gyere, bújj ide, istenem, mennyire remegsz! 

Nem nyitotta ki a szemét. Történjen bármi, ő ezt az átalakulást látni, soha többet nem akarja.