Te, hogy van az a mimetikus izé, amiről beszéltünk a napokban? – kérdezte ma, és nekem is eszembe jutott újra.

Tudod, van az a mimetikus vágyelmélet, én sem vagyok ennek szakértője igazán, de amikor először aggatta rá ezt a cimkét valaki, akkor eléggé meghökkentem. Próbáltam utána olvasni, de kevés elérhető irodalom van. Az alapvetés az, hogy mindig egy háromszögről van szó. A háromszögeket egyébként is nagyon szeretem, szép geometrikus forma, a legstabilabb alátámasztás, próbáld ki. Talán hallottad, hogy a háromlábú székeken ülhetsz a legbiztonságosabban. Ettől persze, mármint a háromszögtől, nem a széktől, én hányok sajnos, de ez az én egyéni problémám, sokan nem annyira finnyásak ebben. Talán én is lehetek lazább, majd megpróbálom, gondolom néha, de persze tudom, hogy nem fog menni. Már nem. Tehát, ebben a mimetikus izében az a lényeg, hogy a vágyainkat mindig mástól vesszük kölcsön. Vágyunk valamire, amire valaki más is vágyik. Próbáljuk utánozni, a helyébe kerülni, így tulajdonképpen az a fura helyzet áll elő, hogy a kedvenc témámra tereljem a szót, amikor egy szerelmi kapcsolatban élő pár közé megpróbál befurakodni egy külső idegen – legyen most ez egy nő -, akkor tulajdonképpen a vágyott dolog nem az adott férfi megszerzése, hanem az az állapot, amiben a pár női tagja él. A vágyakozó a párkapcsolatban élő másik nő állapotát szeretné elérni, ennek alapján elmondhatjuk, hogy „minden vágy valakinek a lénye utáni vágy”, amennyiben a vágy több, mint szükséglet. Azért kapta a mimetikus elnevezést, mert ebben a helyzetben a vágyakozó tudattalan utánzásba kezd. Kicsit mulattat a gondolat, hogy ennek az elméletnek a mentén a vágy tárgya ugyan a drága hím, de a modell, az elérendő állapot a modell állapota, vagyis az az állapot, amiben az eredetileg kapcsolatban élő nő van. Amikor én ezzel közvetlenül találkoztam, akkor eléggé szánalmasnak találtam ezt a vágyakozó állapotot, a szánakozásom azóta csak egyre erősebb és a fenti tételt igazolja újra és újra. Mert az derül ki napról napra, hogy a modell állapotának elérése napi programként épülhet be a vágyakozó életébe és azt követően is fenn tud maradni a vágyakozás, miután a tárgyat már – elméletileg – megszerezte. Az utánzás folytatódik, a modell életének vonatkozásai újra és újra tüntetően elérendőek és a sikerek nyilvánosan bemutatásra érdemesnek ítéltetnek. Az elmélet is azt állítja, hogy az utánzás a modell legkülönbözőbb vonatkozásaira értelmezhetőek és értelmezettek is. A legnevetségesebb helyzetek tudnak így kialakulni. Még nekem is elszorult a szívem azon az eseten, amikor egy, a midlife crisis küszöbén lévő, gyermektelenségtől szenvedő nő, tüntetően gyermekeként akarta láttatni az alig egy éve megismert, már-már felnőtt fiút, akit a végre már van pasija hozott be a kapcsolatba. Ismerve az erőfeszítéseket, amiket azért tett, hogy pasit szerezzen és be tudja mutatni, ami a női princípium beteljesítéseként is értelmezhető, nyilvánvaló a modell és az utánzó kapcsolata. Mondjuk ebben az esetben a gyerek is kölcsön van.

A saját életemmel kapcsolatban az elmélet egy másik aspektusából eredő veszélyre figyelmeztettek. Nevezetesen arra, hogy a vágyakozó tagadja, hogy a vágya a modelltől ered, ezért riválist gyárt belőle, ami rivalizálási eszkalációhoz vezet. Ez azt is jelenti, hogy a kimutatott érzéseim, a ragaszkodásaim megerősítik a vágyakozót abban, hogy ő is erősebben vágyjon a tárgyra, tehát tulajdonképpen mintegy gerjesztem benne a ragaszkodást. A tárgy, most éppen a hím, attól vonzóbb, hogy nekem is érdekesnek látszik.

Ezért, akár számításnak is tűnhetne azt mondanom, hogy a tárgy nekem sem nem vonzó már, sem nem érdekes, de valójában ez az igazság. Talán teljes meghasonuláshoz vezetne, ha azt mondanám, hogy nem csak ő vágyakozik az általam megélt állapotba, de tulajdonképpen én is önmagam után vágyakozom, abba az állapotba, amikor még úgy tudtam magamról, hogy egy őszinte, szeretetteljes, szerelmi kapcsolatban élek. Miután kiderült, hogy hosszú ideig úgy voltam ebben a hitben, hogy ennek a valósághoz semmi köze nem volt, hiszen a tárgy csúnyán átvert, szemembe hazudozott, miközben megcsalt, már az is kérdéssé vált, hogy az esetleges vágyakozásom egy valóságos állapot iránt , vagy egy illúzió iránt lenne, ha lenne. De nincs. A vágyakozásom csak önmagammal kapcsolatos. A modell és a tárgy is önmagam vagyok.

Volt egyszer egy lány.

Az első beszélgetés ebben a gondolatmenetben odáig ment, hogy igazán érdekes kapcsolat tulajdonképpen a modell és a vágyakozó között alakul ki, a tárgy csak tárgy, akár szabadon fel is cserélhető. Ha a vágyakozás az valakinek a lénye iránti vágy, akkor azt mondhatjuk, hogy a vágyakozó a modellbe szerelmes igazán. Bocs, én már szabad akaratomból sosem fogok egy háromszögbe belemenni.