Jaj, hát én még ilyen trendi sosem voltam.

Csak nézem azt a dömpinget, ami elárasztotta az internetet az Ashley Madison, a kapcsolatban élők számára fenntartott társkereső adatbázis titkos adatainak nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban. A regisztráltak nagy száma és a téma gyakori emlegetése alapján úgy tűnik,nagyon trendi ez a dolog mostanában. Figyelem a sok lúzert, hogy lebuknak az internet ilyen szimpla kis alkalmazása miatt. Az adatbázisban persze ott tömörülnek a legkülönbözőbb társadalmi, kulturális rétegek jeles képviselői, ha jól értem, és derülnek ki a mocskos kis titkok még országhatárokat, bőrszínt, beszélt nyelvet s mondjuk ki, hogy semmit, de tényleg semmit sem tisztelve.  Olyan, igazi multikulti. Szóval ott tolonganak egy csomóan, és csak néznek most ki az okos fejükből. Hát mennyivel exkluzívabb az a megoldás, amivel magam szembesültem! Számomra – és tekintsük ezt azért komoly figyelmességnek – egy külön kis elkülönített oldal volt fenntartva, hogy értesüljek az ebbéli érintettségemen. Mármint, arról a tényről, hogy az én életem szerelme, az a drága ember, hát, hogy is mondjam finoman, szóval ez az édes, hol itt kefélt, hol ott kefélt, és ezt követhettem is szépen, napra pontosan, köszönhetően persze az ismerősöknek is, mert hát végső soron jók az emberek. Na, jó, nem mondom ez a kis oldal persze, hogy úgy mondjam korábban kiszolgált már más ilyen-olyan irányú exkluzivitást is, de ne legyünk telhetetlenek. Hát abból a tülekedésből – ennek a figyelmes megoldásnak köszönhetően - ki lehetett most maradni. És tulajdonképpen ezt az egész lavinát az én édesem tolta a képembe először a Facebookon.                                                         

Én ezzel a helyzettel rendkívül elégedett vagyok. Mert az élmény azért nekem teljes körűen biztosítva lett, egyetlen apró kis momentum sem hiányzott az ilyenkor szokásos és elvárható szituációban. Volt itt minden, kisebb, nagyobb elhanyagolás, késői érkezések, kedvetlenség, fáradtság, szemtől szembe hazugság, a megcsalt számára lelkiismeret furdalás keltése és még hosszan sorolhatnám. De nem fogom kiadni az összes kis fogást. Igazi mestermunka ez kérem, mindenki csak szépen szedje össze magát és csinálja végig, ne a másik hátán akarjon erre szintre emelkedni.

Szóval csak olvasgatom, jókat derülve ezen az egészen. Persze a magyarázgatások, mentegetőzések még további szórakoztató perceket okoznak. Az egyik kedvencem az, aki csak azért regisztrált a társkereső oldalra, mert tesztelte. Hát, azért az ingyen munka, meg ez a nagy odaadás, hogy az ember segítsen egy ilyen alkalmazás fejlesztésében, azért az mégis csak komoly társadalmi felelősségérzetet mutat. Én azokon a szerencsétlen hülyéken is jót mulatok, akik – a megcsalók közül –, levonva a konzekvenciákat, tegyük hozzá gyorsan, hogy reálisan, szépen öngyilkosok lettek. Az meg már mennyire szép, hogy lopni, csalni, hazudni, na, az nem ciki, de lebukni, hát az vállalhatatlan!

Az én esetemben sem volt ez másképp. Ez a snájdig úriember (hogy így trendin legyen ez megfogalmazva, ha már) úgy felszívódott, még azt is elfelejtetve, hogy az elmúlt évtizedben volt egy szerelme (persze, tegyük ehhez is gyorsan hozzá, hogy állítólag). Szóval, ezt úgy elfelejtette, hogy ha felbukna ebben a nagy szerelmében az utcán, akkor sem venné észre. És ehhez is tegyük hozzá gyorsan, hogy nem csak állítólag, hanem ténylegesen. Vagy mondjuk úgy egyszerűbben, ez nem elmélet, hanem gyakorlat.

És persze az internet adta meg a választ, hogy ilyeténképpen mit veszítettem. Hát,azt, amit az az édes, mindenbenjobbésmostmárténylegazigazi nyert, ugyanis szegényt már régóta, azaz nem most kezdődött, hogy „a környezete elkezdi nyomasztani, hogy de hát még nem is szült és ketyeg a biológiai órája, …azért az én Lajosom se királyfi de mégis más, valaki mellett felébredni reggel (naná hogy más, kevesebb helyem van és az is pasiszagú, a vállamat kidörzsölte a borostája és befingott a paplan alá), és az addig nyugodt nő elkezd pánikolni, hogy mi lesz vele így egyedül, a nőnek mégiscsak férfi kell”. És ez akkor most neki meg is van oldva. Neki. Mindkettőjüknek.

És csak görög, görög tovább a lavina. Egyesek már igen nagy formátumban gondolkodnak, szóval már látszik, hogy a legjobb, ha félre tesszük a tartós kapcsolatok ideáját, hiszen működésképtelen, nem, nem te vagy egy hazug tróger, lúzer, a rendszer rossz. Mások most már itt látják az idejét a hivatásos, engedélyezett prostitúció visszaállításának. Jó, hogy mondjuk, ki a nyomulós, gátlástalan kurva, arra nekem is van ötletem, de az azért felturbózza az agyamat, ha megint előjönnek – persze a hímek – azzal a remek gondolattal, hogy az anyagi kiszolgáltatottsággal visszaélve a nőket ismét bordélyházakba tömörítsék. Elsőre jónak tűnik az ötlet, legyen világos, ki a hivatásos, ki meg csak azért teszi meg azt a szívességet, mert a társadalmi elvárásnak megfelelően így szépen van egy férje, meg gyerek, meg egzisztencia. Ennél több úgysem lesz, lásd az előző pontot.

Aztán, hogy a régi gyerekek ki tudják-e számolni, hogy az ötven nagyobb-e, mint a harminchárom, vagy a huszonöt, különösen, ha egyébként is szeretnek mindent kiszámolni, azt tegyük is félre. Meg aztán majd megszeretik a kicsit, hát azt a macskát is, hogy meg tudták szeretni. Jaj, a kutyáról meg ne is beszéljünk!

Szóval, az élet szép. Csak tudni kell élni.

És csak ámulok azokon a cikkeken is, hogy hogyan lehet észrevenni, ha félrelép az a drága ember. Na, hát annak ezer jele van. Csak ezek a szerencsétlen nők, azok az idióták, na, azok nem veszik észre, meg magukat sem, hogy ők nem az igaziak.

És akkor az van, hogy az az átvert liba nem lát a szemétől, hogy nem figyel fel arra az ezer apró jelre, nem is mondogatja magában időnként, vajon meddig fog ez így menni, nincsenek megérzései, mert még ennyi érzéke sincs semmihez. Meg egyébként is magának köszönheti.

És nem az, hogy az az édes a szemébe hazudik, újra és újra, pedig konkrétan rákérdez a liba, mert vak tyúk is talál szemet, hogy megint egy képzavarral éljünk, és bár tudja, hogy a férfiak úgy általában, de az ő kedves párja meg különösen, nem az a karakán fajta, aki csak úgy a semmibe kilépne, hát nem hülye az. Nem az, hogy hinni akar, mert mi nem vagyunk olyanok, ugye nem, hát mi nagyon szeretjük, becsüljük egymást. Mi ilyet sosem tennénk egymással. Nem az, hogy az ismerősök, akiknek elmeséli, mit mondott a férfi, a szemébe nevetnek, ugyan már, mondják, te még hiszel a mesékben? És ezen még meg is bántódik, mert igazságtalanul bántják azt a rendes embert. Nem, nem, és nem!

De hagyjuk egy percre a moralizálást, van, aki egy életre el tudja hagyni. Maradjunk csak a naturáliáknál, hogy úgy mondjam. Maradjunk annál, hogy az a drága, édes, aki annyira figyel a higiéniára, hát megmossa a kezét minden alkalommal, mikor hazaérkezik, mert lemossa a békávét, így mondta valaki és ez annyira édes. Szóval, ez a tiszta ember, aztán hogy, hogy nem, úgy gondolja, hogy az úgy rendben van, ha ő hol itt, hol ott kavarva szépen hurcolja az összes testi nedvet ide, oda, és az, aki kizárólagosságra szerződött, az tudtán kívül szépen egy közös baktériumtenyészetben él egy vadidegennel, akiről momentán azt sem tudja, hogy létezik, és akitől minden valószínűség szerint elhúzódna, ha az utcán véletlenül a közelébe kerülne (mondanám, már csak a szaga miatt is), de hogy szabad akaratából egy ilyen intim közösségbe lépjen vele, az aztán teljesen kizárt. Hát ezt mégis akkor ez a hordozó közeg, hogyan gondolta?

És ha már a kizárólagosságra való szerződés így szóba került. Hát jó, vessük el a tartós kapcsolatok előbb említett ideáját. Mert tegye fel a kezét az, akinek még csak egy nyamvadt kapcsolata volt az életében. Na, ugye. De akkor az, nem jut eszükbe azoknak, akik mégis erre szerződtek, hogy talán ideje újra tárgyalni ezt a megállapodást? Számtalan kimenetele lehet persze, de legalább ebben az esetben elmondhatnák a felek, hogy a változás igénye nyomán kialakított helyzetet két (vagy több) felnőtt ember szabad akarata formálta. Persze, ez megint morális kérdésekhez vezet el, meg ahhoz a gondolathoz, hogy ezek az alakok, akik magasról tesznek erre a moralizálásra, mindenféle szerződésre, elkötelezettségre, tisztességre az életük legközvetlenebb, legintimebb kapcsolatában, minden bizonnyal nagyon fel vannak háborodva, ha – akár az élet bármely más területén is – azt tapasztalják, hogy nem tekintik őket sem egyenrangúnak, sem felnőttnek, sokszor még csak tényezőknek sem, és ugyanezek a maguknak azért persze elvárt igények és jogok semmibe vannak véve.

Szóval, még egyszer, hogy a gyengébbek is megértsék, na, az van, hogy mindenki tehet egy szívességet, akinek nem tetszik, mondják ezek a tiszta szívű, nagy lélekkel, mély érzésekkel, empátiával, felelősségérzettel rendelkező emberek. És azt, na, éppen azt a szemétládát, aki kiszivárogtatta azt a sok adatot a félrelépésekről, és ezzel tönkretett annyi életet, azt meg szépen börtönbe kellene csukni! Hát, azért mindennek van határa, ugye.