Örülök, hogy itt vagy. Ha már olvasgattad az írásokat, most felesleges bemutatkoznom, ha nem, akkor elmondom, ez a hely azért született, mert olyan trauma ért, aminek a feldolgozása nagyon nehéz volt számomra. Ennek a feldolgozásnak volt egyik módja, hogy kiírjam magamból azt a fájdalmat, amit egy számomra – akkor még - nagyon fontos ember okozott. Ez a megcsalt női szerep nekem új volt, és kétségbeesetten próbáltam túlélni ezt a nekem kiosztott szerepet. De ebben az időszakban persze velem is megtörtént, ami ilyen új helyzetben általában szokott, hogy miközben le kellett zárnom az életem egy viszonylag hosszabb szakaszát, aközben újabb és újabb emberekkel, helyzetekkel, információkkal, ismeretekkel lettem gazdagabb. Remélem, szép lassan sikerül ebből is egyre többet megosztanom veled. Szóval vendégségben vagy nálam. Vedd le a cipődet, ha úgy kényelmesebb. Nézz körül, nyugodtan. Bocs, néha kicsit rendetlenséget találsz, de tisztaság van, nyugodt lehetsz. Beszélgessünk, ha akarsz, de ha jobb most neked, akkor csak üldögélj, téblábolj, nézelődj, én meg mesélek neked. Bárcsak én lennék Josefine, vagy Oskar, akik semmivel sem jobbak, mint mások, de … nem ezt most nem folytatom, ez túl nagy kívánság lenne.És számíts rá, néha durva leszek. Ha ez rossz neked, persze azonnal elmehetsz. Szóval itt vannak ezek a történetek, itt vannak ezek az érzések, gondolatok és egyre jobban örülök, hogy itt vagy velem.
Semmi más nem jöhet már, csak a halál, ha az árul el, akit a legközelebb engedtél magadhoz.
