Adarida


2018.jan.03.
Írta: Adarida Szólj hozzá!

A nő, a férfi, meg a szeretője

Néha még most is elképedek a nevetségesen közhelyes történetünkön. Milyen szánalmasan elcsépelt befejezés, banális megcsalás, elcsépelt hazugságok, lejáratott szerelem, ócska szeretőzés, lélektelen érdektelenség, milyen sablonos újrakezdés, milyen szokványosan gyáva menekülés, milyen rutinos…

Tovább

Amíg hagyod

Vannak olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban előszeretettel gyártunk hazugságokat. Mások számára is, de sokszor még önmagunknak is. Mert úgy kényelmesebb, vagy legalább elviselhetőbb az a konfliktushelyzet, amibe kerültünk. De bármennyire is próbáljuk racionalizálni, vagy épp a másik irányból…

Tovább

Egy hajszálon múlt

Szerettem azt gondolni, hogy velem mindenről lehet beszélni. Úgynevezett nyitott személyiség vagyok, támogatom, hogy ne legyenek tabuk, mert akkor tisztább helyzetet lehet teremteni. Persze jó ideje tudom, hogy a beszéd nem egyenlő a nyíltsággal, az őszinteséggel meg aztán pláne nem. Sőt, sokszor a…

Tovább

Veszedelmes közelség

A nő nem akart sírni. Észre sem vette, hogy két könnycsepp mégis rápottyant a sajtra. A félkemény sajtszelet már a vacsora elején a tányér szélére került. Tört még egy kis darabot a kenyeréből, a könnyes sajtszeletet rátette. Kényszeredetten vette a szájába a falatot. Nem volt étvágya, az ételt…

Tovább

Asszonykör

Az úgy volt, hogy befészkelődtünk a kényelmes fotelokba, a barátságos szobában, ahol rendszeresen találkozunk. Már az első percben láttuk, hogy Zsófi alig várja, hogy kérdezhessen valamit. Rohadt okosnak képzeltük magunkat, néhány szó után már megvolt a fejünkben a válasz, aztán pofára estünk, mert…

Tovább

Azt hiszed politikáról van szó?

Hogy ezt a viccpártot a jövőben érdemes komolyabban venni arra akkor figyeltem fel, amikor P kommentelt egy velük kapcsolatos posztot. Nem, mintha P olyan ember lenne, akit komolyan lehet venni, erről egyáltalán nincs szó.

Tovább

Fórum a megcsalásról

Kérdések   Tényleg csak én gondolom úgy, hogy undorító dolog a megcsalás, főleg a szeretőtartás?Ti,akik megcsaltok valakit, legyen az akármilyen a párotok. Ti akartatok vele lenni,nem kényszerített titeket senki. Tényleg annyit nem érdemel az az illető, hogy tökösen elé álljatok és megmondjátok a…

Tovább

Amikor egyszer csak

"Az egyik legnagyobb tragédia az ember életében az, amikor testvére születik. Azért, mert abban a pillanatban elveszti a királyságát vagy a királynőségét. Leginkább ahhoz hasonlítható, amikor egyszer csak az egyik fél behoz egy szeretőt a házasságba." (Feldmár)    A fenti idézetet osztottam meg…

Tovább