Veszedelmes közelség

A nő nem akart sírni. Észre sem vette, hogy két könnycsepp mégis rápottyant a sajtra. A félkemény sajtszelet már a vacsora elején a tányér szélére került. Tört még egy kis darabot a kenyeréből, a könnyes sajtszeletet rátette. Kényszeredetten vette a szájába a falatot. Nem volt étvágya, az ételt egyáltalán nem is kívánta, de nem akarta, hogy megártson a vörösbor, amit a férfi mindkettőjüknek kitöltött.  Akadozva mesélt tovább arról, ami a munkahelyén történt. Még mindig nem akarta elhinni, hogy éppen az a kollégája verte át annyira csúnyán, akiben a legjobban megbízott.

Az emberek veszedelmes közelségében élünk, idézte fel most is, mint annyiszor, némileg pontatlanul a híres színész sírfeliratát. A sírfeliraton, érthető módon, az ige már múlt időben szerepelt. Gyakran ehhez a sírkőre írt gondolathoz lyukadtak ki, amikor esténként megbeszélték, mi történt velük aznap.

–          Sosem gondoltam volna, hogy ilyen pálfordulás megtörténhet – mondta szomorúan a nő.

–          Hajlamos vagy túlságosan megbízni az emberekben – válaszolta a férfi – pedig tudhatnád már, hogy ez könnyelműség. Az emberek bármit mondanak, soha nem lehetsz biztos semmiben.

A nő hálásan nézett a férfira. Szerette őt és ő is szeretve van. A többi nem számít, ha jobban belegondol. Mindig belegondol. Mégis mindig kétségbe esik, ha ennyire durva csalódás éri. Mindig meglepődik, milyen meglepetést okoznak ezek a tapasztalatok.

–          A meglepetés ereje – mondta erőltetett könnyedséggel és nem értette, miért fogta el az újabb szorongás. Révedezve nézett ki az ablakon. A szürkületben látta a két ismerős gerlepárt, amint megérkeznek a ház előtt álló hársfa ágaira. A szárnyuk verdesett még néhányat, végül egymás mellett telepedtek le. A nő évek óta figyeli őket. Vajon mennyi ideig élnek a galambok, ennek már régen utána akart nézni. Talán nem is ugyanaz a pár érkezik újra és újra, talán ezek már a gyerekeik annak a párnak, amelyikre évekkel ezelőtt felfigyelt.

Kereste a férfi tekintetét, de nem találta, mert az asztalon lévő mécsesek fénye a kezét világította meg, a szeme árnyékba került. Már befejezte a vacsorát, ujjaival a vörösboros pohár talpán türelmetlenül babrált. Időnként kortyolt egyet a borból. A felesége meglepődött, hogy – szokásaikkal ellentétben – a férfi nem várta meg, amíg lenyeli a falatot és ő is felemeli a poharát.

Tudta, hogy a férfinak még valami dolga akadt aznap az este. A nőnek lelkiismeret furdalása volt. A váratlan munkahelyi csalódás miatti elesettsége visszatartotta a férjét, hogy időben elinduljon. Biztosan el fog késni, pedig általában kényes volt arra, hogy pontosan érkezzen mindenhová.

Amikor végül kapkodva elindult, búcsúzás után még bíztatóan visszaszólt az ajtóból.

–          Ne gyötörd magad. Senki nem lehet biztos semmiben szívem.

Hallotta, amint a férfi lefelé rohan a lépcsőházban.

Később nem csak ezeknek az utolsó szavaknak a jelentését értette meg. A gerlék, akik érzékelni tudják az ultraibolya sugárzást, a polarizált fényt és meg tudják különböztetni a színek árnyalatait, különleges képességeikkel hallják az emberi gondolatokat is. Ők mesélték el később a nőnek, hogy a férfi azon bosszankodott, miközben azon az estén elsietett a hársfa alatt, milyen kínos lesz majd mentegetőzni a késés miatt annál a nőnél, akivel még csak egyetlen egyszer szeretkezett.