Hát, innen indul a történet

A család kell, a család fontos, a vér kötelez, a szülők csak a javadat akarják, majd szépen te is férjhez mész, családot alapítasz, ami persze nem jelent mást, mint hogy gyerekeket kell szülni, legalább egyet, annak a férfinak. Különben semmit sem érsz, ezt, ugye, nem kell magyarázni. Persze mindezt magam is tudtam, és nem is ide való az a gondolat most, az a családi délután. A kirándulásra egy nagyobb társasággal mentünk, sok felnőtt, meg mi, gyerekek. Az egyik férfi időnként fényképezgetett. Anya tőlünk távolabb leült a padra, a napra, ölében az öcsémmel. Én, a nagyobbacska kislány, rögtön odarohantam, hogy a képen én is ott legyek. A bácsi, aki a fényképet készíteni akarta, elhessegetett. Meglepődtem, nem is mozdultam volna, de anya is azt mondta határozottan, nem hallod, kislányom, most menj odébb. Persze odébb kullogtam és messziről néztem anyát a napon. Ma is megvan még az a fénykép. Anya, karjában a gyermek, szép a szelíd mosolya, fejét kicsit félre hajtja, a tekintetében ott van a csoda. Ilyen szolid emlékeket őrzök még néhányat.

Alice, én most így nevezem, mert a történetben megjelenik ezer alakban, egy darabig hisz a mesékben. Lefekvés után várja is nagyon, csak még egyet, kérlek, mondja újra és újra. Azokon az estéken, amikor az apja nincs otthon, a szomszéd szobában egy ijesztő árny lopakodik. Az anyja szerint csak egy mesebeli alak. Nem, nem miatta nincs több mese. Anya mesélne még, de a gyereknek ilyenkor nem csak, hogy ágyban van a helye, de régen aludnia kellene. És nem, nem kell félnie, hiszen hallhatja, anya a hős, a fal túloldalán hangosan le is győzi a fenyegető idegent. Így a gyereknek persze, a világon semmi baja nem lehet. Talán sosem gondol erre másképp tudatosan, ahogy azt sem tudja, csak érzi, nincs az rendben, amikor az apja úgy néz rá.

Hát, innen indul a történet, ez a hihetetlen, groteszk mese, ahogy a lány ebből a családból a mesékbe és az életbe menekülve átvergődik a saját létezésén. Szeretetkurva, ez jutott eszembe, nemrég hallottam az elnevezést erre. És ez a lány, az a nő, akinek – úgy mondják – a bőrét csak az ondó  tartja össze, a családtól elfutva olyan terepen próbál boldogulni, ahol nőként győzni eleve lehetetlen, a férfiak világában. És jönnek sorban a mesebeli szereplők jó ütemben, amíg ez a valaha volt kislány, ez a tehetséges művésznő, ebben a beteg közegben meg nem érkezik Jancsi és Juliska történetéig. Itt ő maga a boszorkány, a kihasznált kurva. A művészetében csodákat teremtett, idősödő nőként ezért találhat még rövid menedéket Jancsi karjaiban.

Ahogy visszagondoltam a kezdetekre, már az elején, a furcsa meghajlásra, amikor a közönség nem tapsolt, pedig kellett volna, és nem volt azonnal világos, vajon a szereplők ügyetlenkedtek, vagy a közönség nem vette a lapot, és végül kényszerűen mégis tapsolt, szóval utólag már látom, hogy minden lánynak, és Alice-nek, a tehetséges festőnőnek a sorsa már az elején meg van pecsételve.

Amíg a színészek meséltek nekünk, gyermekké tett az a színpadkép, amit ebben az előadásban elénk varázsoltak, és csak bámultam, szinte tátott szájjal, és mondtuk is egymásnak, először felfedezve, nézd, hogy mozog a bábuk szeme! Aztán a mese szép lassan felnőtté tett, és nem gyorsabban, mint Alice, a rendkívüli zenei kísérettel, megérkeztem ebbe a gyönyörűségesen ijesztő, kurva életbe.