Csendesen lefognál

Nem mertem hátrafordulni azon a délutánon.

Te megfordultál, Kedves?

Eljátszottam persze a gondolattal, hogy  mindketten visszanézünk, megtorpanunk egy percre és visszafutunk, megkönnyebbülve, vadul összeölelkezve újra, mint a filmeken.Nem engedtem át magam ennek a gondolatnak egészen, a félelmem, hogy ez mégsem egy film, hanem a kibaszott élet, figyelmeztetett, hogy itt most nincs olyan rendező, aki jelezne mindkettőnknek.

De még a sarokra sem értem, már tudtam, hogy csak neked tudnám elsírni, milyen nagyon fáj.És hogyan lehet kibírni, hogy ezt nem mondhatom el?

Azóta is arra gondolok, ha itt lennél, Te megértenél. Megszűnne a remegés a gyomromban, kicsit megpihennék és elmesélném hogyan hagytál el. Csendben magadhoz húznál, és mondanád, gyere, mesélj el mindent, ne sírj, kicsim!

És hüppögve kiszakadna belőlem az elmúlt hónapok minden keserűsége. Csak te értenéd meg, milyen az, ha az ember elveszíti a másik felét.Csak csöndben hallgatnál, ahogy szoktál, megvárva, amíg kiömlik a fájdalom. Közben fognád a kezem, A válladra húznád a fejem, simogatva, na jól van, sírj csak sírj Mici. Értem én, de kérlek, gondold át, nem érdemli meg, hogy ennyit szenvedj miatta! Okosan, csendesen elmagyaráznál mindent. Mondanád, hogy egy számító, sunyi alak. Ezért szenvedsz annyit? Persze kérném, ne mondj ilyet, ne bántsd, én még őt szeretem.

De Kicsim, hogyan szeretheted? Hát gondold át újra! Már hónapok óta készülődött erre. Nem szólt, szép csendesen készítette elő magának az utat. Kicsim, úgy csinált, mint egy hegymászó, aki tudja, hogy most véletlenül olyan helyre érnek, ahol kizárólag egy ember haladhat át. És csak egy biztosító kötél van. Szép csendesen bekötötte magát. Kihasználta, hogy te nem ismered a terepet. Maga mellett tartott persze, amíg lehetett, mert nem akart egyedül maradni a félelmeivel. De amikor arra a szakaszra értetek, téged kegyetlenül lelökött. Nem nézett vissza, te hová zuhantál, túlélted-e. Nem fordult meg. Ez már nem az ő dolga volt. Úgy érezte, megkönnyebbült. Régi terv volt és a tervet teljesítette, magát megmentette. Belekapaszkodott abba a kötélbe erősen.Már régóta ott tekergőzött körülötte. Jaj, édes, hát nem igaz, hogy nem látod, nem lehetsz ennyire buta, hiszen a szerelmem vagy!

Tudnám, hogy igazad van, de min változtathat ez,ha nem jó nélküled élni? Elsorolnám, mit rontottam én el. Persze, rengeteg dolog jut eszembe hirtelen. De Mic, mondanád, ha akarta volna, hogy ezeket mind kijavítsátok, akkor megbeszélte volna veled. Hol volt neked lehetőséged erre? Mikor teremtett alkalmat arra, hogy felnőtt módjára átbeszéljétek? Mikor tett konkrét javaslatot arra, hogyan is kellene megvédeni a szerelmeteket? Csak csendben készülődött. Kész helyzet elé állított. Nem tekintett a partnerének, sőt semminek sem tekintett, csak egy megoldandó problémának. Megoldotta.

Kicsim, ne mondd ezt, mondanám. Ne legyél ennyire szigorú.Csak kellett egy kis idő. Sok nehézségen mentünk át együtt, persze, hogy fel kellett lélegeznie. 

Istenem,Kicsikém. Ne nevettesd már ki magad, mondanád. De tényleg!

Nem szabad hogy így lásson. Ki fog nevetni. Ki fognak nevetni. Kell ez neked? Csak egy történet vagy, a többi között.

Nem hiszem! Nem hiszem! Kiabálnék zokogva.

Te csendesen lefognál. Újra átölelnél. Csókolgatnál. Ne tedd ezt magaddal Mici. Mondanád gyöngéden.

Gyere, pihenjünk egy kicsit.

Aztán, amikor kicsit megnyugodnék, azt javasolnád, csináljunk valami finom vacsorát. A paradicsom salátát te készíted, ahogy mindig. A markodban tartanád, amíg vágod. A lábamban átremegne, ahogy nézném. Drága véred! A bazsalikomot én fogom összevágni. Megterítesz és meggyújtod a mécseseket.

Egészségedre kicsim! Tudod, ilyen vörösbort ittunk Füreden..Tudod, ez az, ami annyira ízlett neked.

Egészségedre Kedves! De jó, hogy itt vagy! Ki másnak mondhattam volna el mindezt! És ki értene meg?

Most jó nagyon, csendesen beszélgetünk. Annyi minden történt. Néha el-el nevetem magam én is. Néhány másodpercre csendesedik a fájdalom, hogy nem vagy velem.

Együtt bújunk ágyba.Kicsit fázom a sok sírástól.Te szinte a fejed búbjáig felhúzod a takarót, ahogy szoktad.Meztelenül fonódunk össze, ahogy annyi éve már. Kicsit fészkelődöm, a sok takaróban alig kapok levegőt.

Te megint ficeregsz. Ezen elmosolyodom és megsimogatlak.Te még jobban átölelsz és miközben gyengéden csókolsz, csendesen fölém hajolsz.