A gumit akkor is cserélni kell

Arra a bulvár hírre figyeltem fel ma, hogy újra együtt van, a rendszeres időközönként szakító fiatal kis sztár pár. Ahogy átsiklott a szemem ezen a fontos híren, azért akadt meg a szemem rajta, mert a fiú szavait láttam meg, aki valami olyasmit mondott, hogy ők már mindig felelősek lesznek egymásért, mert ha nem is lesznek együtt, akkor is örökre tovább élnek egymásban. Én nem tudom, nektek milyen tapasztalataitok vannak (persze, jó lenne, ha megírnátok), de ez a gondolat szépen rímelt arra a tegnap esti beszélgetésre. Egy régi ismerőssel találkoztam, és szóba került az is, hogy lehet-e szépen, kulturáltan szakítani. Ennek az ellenkezője szokott inkább a hírekbe kerülni, de bátran bizonygattam, hogy én a saját életemből is szinte csak ilyet tudok mondani. És akkor mondta, hogy ő bizony, ha elválna a feleségétől – nincs ilyen szándék persze -, szóval, ha elválik az ember hosszú évek után, akkor szerinte, az nem úgy van, hogy lelép, mintha ott sem lett volna. Mert van az a dolog, hogy együtt eltöltött hosszú évek, megbecsülés, szeretet, meg felelősség, amit sokan nem annyira értenek. És egy tartalmas kapcsolat után mindkét felet megviseli ez a változás, meg is kell ezt gyászolni, és ebben egymást jó segíteni. És akkor ő, ebben az átmeneti időben, segítene azokban a dologban, amit a feleségének szoknia kellene még, hogy maga intézze, meg nyilván neki is lennének ilyen dolgok, amit meg kellene tanulnia. És példának említette, hogy csak úgy mondjon valamit, hogy persze még visszamenne, ha szükséges, kicserélni a villanykörtéket, meg elvinné a kocsit, ha gumit kell cserélni, mert ez a na, csá, mintha sosem láttalak volna, ez inkább a kamaszokhoz illik, ahol természetesen nincs múlt, nem volt tartalmas kapcsolat, vagy egy futó szeretőt lehet így otthagyni. Nekem nem nagyon kellett, hogy ezt bizonygassa, de megnyugodva gondoltam mégis arra, hogy milyen szerencsés vagyok, nincs kiszolgáltatottság, mert az elmúlt hosszú években minden egyes izzót, meg a télinyári gumit minden évben, eddig is magam cseréltem.