Adarida

"Az időt is érhetik zökkenők és balesetek."

Hát, innen indul a történet

2015. szeptember 13. 10:30 - Adarida

A Táp Színház Babahajó című előadása ürügyén

A család kell, a család fontos, a vér kötelez, a szülők csak a javadat akarják, majd szépen te is férjhez mész, családot alapítasz, ami persze nem jelent mást, mint hogy gyerekeket kell szülni, legalább egyet, annak a férfinak. Különben semmit sem érsz, ezt, ugye, nem kell magyarázni. És persze mindezt magam is tudtam, és nem is ide való az a gondolat most, az a családi délután. A kirándulásra egy nagyobb társasággal mentünk, sok felnőtt, meg mi, gyerekek. Az egyik férfi időnként fényképezgetett. Anya egy kicsit távolabb leült a padra,a napra, ölében a kicsivel és én a nagyobbacska kislány, rögtön odarohantam, hogy a képen magam is ott legyek. A bácsi, aki a fényképet készíteni akarta, elhessegetett. Meglepődtem, de nem mozdultam volna, de anya is azt mondta határozottan, hogy nem hallod, kislányom, most menj odébb. Persze odébb kullogtam és messziről néztem anyát a napon. Ma is megvan még az a fénykép. Anya, karjában a gyermek, szép a szelíd mosolya, fejét kicsit félre hajtja, a tekintetében ott van a csoda. Hát, ilyen szolid emlékeket őrzök még egy párat.

Alice, én most így nevezem, mert a történetben megjelenik ezer alakban, egy darabig hisz a mesékben, várja is nagyon, csak még egyet, kérlek, mondja rendszeresen. Az anyára a szomszéd szobában váró árny neki csak egy mesebeli alak, nem, hogy nem akadályozza meg az újabb mesét anyától, nem. Anya mesélne még gyengéden, ha a gyereknek nem az ágyban, aludva lenne már a helye. És anya a hős, még hangosan le is győzi a fenyegető idegent, így a gyereknek persze, a világon semmi baja nem lehet. Talán sosem gondol erre másképp tudatosan, ahogy nem tudja, csak érzi, hogy nincs az rendben, amikor apa úgy néz rá.

Hát innen indul a történet, ez a hihetetlen, groteszk mese, ahogy a lány ebből a családból a mesékbe és az életbe menekülve átvergődik a saját létezésén. Szeretetkurva, ez jutott eszembe, nemrég hallottam az elnevezést erre a dologra. És ez a lány, az a nő, akinek- úgy mondják - a bőrét csak az ondó  tartja össze, a családtól elfutva olyan terepen próbál boldogulni, ahol nőként győzni eleve lehetetlen, a férfiak világában. És jönnek sorban a mesebeli szereplők jó ütemben, amíg ez a kislány, ez a tehetséges művésznő ebben a beteg közegben meg nem érkezik Jancsi és Juliska történetéig, ahol ő maga a boszorkány, a kihasznált kurva. A művészetében csodákat teremtett, ezért találhat rövid menedéket még Jancsi karjaiban. Ahogy visszagondoltam a kezdetekre, már az elején, a furcsa meghajlásra, amikor a közönség nem tapsolt, pedig kellett volna, és nem volt azonnal világos, vajon a szereplők ügyetlenkedtek, vagy a közönség nem vette a lapot és végül kényszerűen mégis tapsolt, szóval utólag már látom, hogy minden lánynak, és ennek a tehetséges festőnőnek a sorsa, már az elején meg van pecsételve.

És, amíg meséltek nekünk, gyermekké tett az a színpadkép, amit ebben az előadásban elénk varázsoltak, és csak bámultam, szinte tátott szájjal, és mondtuk is egymásnak, először felfedezve, nézd, hogy mozog a bábuk szeme. Aztán a mese szép lassan felnőtté tett és nem gyorsabban, mint Alice, a rendkívüli zenei kísérettel, megérkeztem ebbe a gyönyörűségesen ijesztő, kurva életbe.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://adarida.blog.hu/api/trackback/id/tr647783736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.